2072,68 km túra logja – összesen 24 autózás Udvarhely környékén – 2009 márciusi állapot



Autózásaink célja nem az, hogy minél extrémebb körülményeknek tegyük ki az autókat, sokkal inkább az, hogy közvetlen környezetünket jobban megismerjük, ellátogassunk olyan helyekre, ahova 4x2-es autókkal nem lehet eljutni.

Túráink közös vonása, hogy hétvégenként (jellemzően vasárnap) indulunk el ketten, vagy ha két autóval, akkor négyen. Minden túráról készülnek fényépek és GPS log. A "mentrend" az, hogy a reggeli 6-7 közötti indulást követően 9 órakorkor reggelizünk egy arra alkalmas helyen (fontos: reggelinkhez általában helyben főzött -zöld-teát fogyasztunk :). Apropó tea: minden túrára viszek vizeskorsót, amit valamelyik útbaeső erdei forrásnál töltök meg). Szerencsés esetben ezek a túrák pár órásak, tehát az elindulás napjának kora délutánján érünk haza, a megtett táv általában 50-80 km.

A túrák kiindulópontja Agyagfalva, innen az irány Székelyudvarhely (12.5 km), ahol csatlakozik hozzám a túra másik résztvevője, majd az előző nap nagyjából megbeszélt útvonalat próbáljuk bejárni több-kevesebb sikerrel.

Az alábbi táblázatban összefoglalva láthatók a 2007-2009 között megtett túrák, helységnév szerint ábécé sorrendbe szedve. Próbáltam azokat a helységeket betenni a táblázatba, amelyhez a kapcsolodó túra fotóalbumában vannak képek az illető helységről. Természetesen van olyan hely, ahova többször is elmentünk, esetleg egy túra során egy korábban már látogatott helyet újra érintettünk. A dátumra kattintva a blog megfelelő hónapja nyílik meg, onnan könnyen megtalálható az adott túra fotóalbuma, -ha van- a GPS logja és egyéb kapcsolódó információk. A túra dátuma utáni (é)-vel jelöltem az éjszakai autózásokat.

Az itt látható "térkép" egy összesítés az eddigi túrákról, rajta jónéhány GPS loggal, amin nagyjából be lehet tájolni a vidéket, ahol autózunk. A képre katintva egy részletesebb térkép töltődik be (4MB, 2009 március elejei állapot).



Agyagfalva környéke

2007.jún.1.

2009.márc.22.

2009.márc.28.





Almás környéke

2007.júl.29.

2008.máj.18.

2008.okt.24.





Bágy

2009.máj.10.







Bözödújfalu

2008.nov.9.







Cekend

2007.dec.9.







Csíkrákos

2008.szept.13.







Fehér-Nyikó mente

2007.aug.26.

2009.szept.5.






Felsőboldogfalva

2008.mar.2.







Fenyéd - Láz

2007.júl.15.

2008.ápr.27.

2008.nov.15.





Gyepes

2008.ápr.6.







Homoródremete

2007.okt.9. (é)

2008.ápr.6.






Ivó

2008.ápr.27.

2008.aug.31.

2008.nov.15.





Körispatak

2008.nov.15.







Libán

2008.aug.31.







Madarasi Hargita

2007.okt.28.

2008.jan.5.

2008.szept.13.

2008.nov.15.

2009.jan.11.



Oklánd

2008.máj.18.

2008.okt.12.






Oroszhegy

2008.júl.20.

2009.júl.19.






Pádis – Doda Pilii – Erdélyi Szigethegység

2007.jún.30.

2007.aug.10.

2009.már.1

2009.aug.16.




Ploiesti

2008.nov.19.

2008.dec.10.






Reztető

2007.júl.15.

2008.már.16.






Sándortelke

2008.ápr.6.







Sikaszó

2007.szept.2.

2008.aug.31.






Sükő (kilátó - Réztető)

2007.okt.14.

2007.dec.2.

2008.dec.23.





Szarkakő

2007.júl.16.

2007.dec.9.

2008.dec.30.





Szencsed

2008.júl.06.

2008.nov.22.

2009.júl.19.





Szentpál - halastavak

2007.júl.29.







Telekfalva

2008.ápr.6.







Tordai hasadék

2007.aug.14.







Varság

2007.jún.16.

2007.szept.2.

2007.szept.27.

2007.nov.25.

2008.feb.17.

2008.máj.25.

2008.okt.24.

Vargyas-szoros

2008.okt.24.







Vágás

2008.ápr.20.












Vissza a kezdőoldalra.

© Tiger Offroad Team 2008-09, Füley István, ifuley at tigercomp dot ro